Az évek jönnek, mennek, az ember pedig egyszer csak felocsúdik, és rájön, hogy az álláskeresésre használt CV-je egyáltalán nem tükrözi a jelen valóságát (to reflect current reality). Innen pedig a következő felismerés az, hogy a LinkedIn profilját is elhanyagolta (to neglect). Az első gondolat persze rögtön az, hogy nem is kell igazából ez a LinkedIn, plusz egy social media bohóckodás, nincs erre idő! Ez viszont hiba! A LinkedIn mind álláskeresési, mind szakmai kapcsolatépítési (professional networking) szempontból is kulcsfontosságú platformmá (a key platform) vált. Már Magyarországon is több, mint egymillióan használják, nemzetközi szinten pedig kitárul a világ – egymilliárd felett van a regisztráltak száma. Én most kicsit kipofozom a profilomat (khm…) – gyertek, tartsatok velem!
A gyermekkel itthon töltött év(ek) alatt nekem sem a LinkedIn profilom karbantartása volt a fő prioritás. Ugyanakkor valami mégis jól volt összerakva rajta, hiszen nagyjából háromhavonta érkezett egy megkeresés munkaügyben. Ezeket mind udvariasan hárítottam (to turn down), bár a legutóbbi kettőnél már visszakérdeztem a részmunkaidős és home office lehetőségekre – without hope or agenda. Nem is történt semmi – egyelőre legalábbis.

Nem nehéz kilogikázni: egy álláskeresőnek rendelkeznie KELL egy LinkedIn profillal (it is a must have for jobseekers)! Nem álláskeresőknek sem árt, ha van, hiszen néha előre nem látható körülmények alakítják a sorsunkat – átszervezések, cégeladások, székhely-váltások jöhetnek közbe, és egy ilyen helyzetben máris előny, ha nem akkor kezdjük el nulláról összelegózni, amit lehet.
Ha még nem vagy LinkedInen, vagy nagyon régen léptél be utoljára, akkor a regisztráció folyamán igazolnod kell majd, hogy nem vagy robot. Próbálnak ügyelni arra, hogy valós emberek álljanak a profilok mögött, hiszen a cél az, hogy az emberek tudjanak kapcsolódni egymással. (Persze „nézőként” aktívan pásztázza az oldalt az AI.) Nagyon fontos, hogy ne a munkahelyi e-mail címeddel regisztrálj, hiszen nem valószínű, hogy örökké használni tudod majd azt a címet. Válassz olyat, ami valóban a sajátod, és nem másoktól függ a hozzáférésed.

A LinkedIn profilod nyelve lehet magyar is akár, hiszen 26 különböző nyelven használható az oldal. Sőt, két-három nyelven is készíthetsz magadnak adatlapot. Azt kell átgondolni, hogy a te szakmai fejlődésedhez melyik nyelv lesz a legfontosabb. Kiket akarsz elérni, kikkel szeretnél kapcsolatba lépni? Őket milyen nyelven érdemes megszólítani? Akárhogy is döntesz, elengedhetetlen (essential, crucial, absolutely necessary), hogy következetesen használd a választott nyelvet. Ha elkezdted a profilt magyarul összerakni, ne válts át másik nyelvre, csak mert azon könnyebben tudod felsorolni a feladatköreidet. Inkább készítsd el a tisztán másik nyelvű verziót is.
Ebben a videóban Kevin gyorstalpalót tart egy régen megkreált, de azóta elhanyagolt profil újjáélesztéséről – és csak merő véletlen, hogy főállású sütisütő a srác (cookie maker). Kicsit sokat beszél a fotókészítésről, de hát ezt megbocsájtjuk, cserébe a többi remek tippért, amit ad. A névjegyet (ez esetben: intro) szerinte is viszonylag könnyű kitölteni, hiszen a legtöbb rubrika magától értetődő (evident, self-evident, self-explanatory), és szuperül összefoglalja, hogy mit és mennyit érdemes írni az about szekcióba. Ez olyasmi, mint az önéletrajz elején a célkitűzés (personal statement), csak nyugodtan ki lehet fejteni hosszabban is. Ugyanakkor ne feledjük, hogy ma már senki nem olvas szívesen terjedelmes összefüggő szövegeket: tagoljuk a mondanivalónkat bekezdésekre, de akár felsorolást is használhatunk (bulletpoints). Ebben a videóban hadarnak ugyan, de megmutatják, hogyan segíthet az AI ennek a szekciónak a megírásában.
A profil tudatos felépítésének feladata sokkal nagyobb falatnak hangzik, mint amekkora valójában. Szerintem úgy a legegyszerűbb nekilátni, hogy az ember feltünteti az összes releváns tapasztalatát (Experience szekció). Mi a releváns? Az attól függ. A LinkedIn profil egy általános képet mutat rólunk, nincsenek benne jó vagy rossz válaszok. Annyi korábbi munkahelyet, szakmai tapasztalatot listázhatunk, amennyi csak jólesik! Ugyanakkor, az ezekhez tartozó feladatkörök felsorolása közben tudjuk kicsit alakítani a sorsunkat: vegyük előre azokat a pontokat, amelyek jó hívószavak lehetnek az irántunk potenciálisan érdeklődő munkaadók (potencially interested employers) vagy együttműködő partnerek számára.
Itt érdemes megjegyezni, hogy a profil nem nézhet ki ugyanúgy, mint egy bizonyos pályázatra szánt önéletrajzod, de az is nagyon fontos, hogy ne legyen ellentmondás se a kettő között. A CV-t ma már legritkább esetekben kell papír alapon beadni, és alap, hogy legyen rajta link a LinkedIn profilunkhoz, a HR pedig egészen biztosan bele fog nézni, hiszen igyekeznek minden létező információt begyűjteni a szóba jöhető jelöltjeikről (candidates).
Nekem személy szerint egyik kedvencem a Projektek (Projects) szekció, mert itt lehetőség van megmutatni olyan akciókat is, amelyek a korábbi részekben nem jelentek még meg, vagy ha említettük is már őket, itt egy kicsit jobban el lehet magyarázni, hogy mit vittünk véghez az adott küldetés (mission) során. Rólam például itt derül ki az, hogy megírtam és meg is rendeztem az irodánk Health and Safety videóját, amit azóta is minden newcomernek levetítenek, mint munkavédelmi oktatóanyagot (training material).
Hátravan még a Skills (készségek) szekció, ahol felsorolhatod, mennyi mindenhez értesz, bár van egy maximum szám, amit enged a rendszer. Ezeket a készségeket aztán más felhasználók visszaigazolhatják, hogy valóban birtoklod, nyomnak egy pipát, és máris van egy endorsement-ed. Én először nem sok értelmét láttam ennek, hiszen bárki bepipálhat bárkinek akármilyen készséget, de azóta megérkeztem oda, hogy hátha valóban professzionálisan használják az emberek ezt a platformot (és nem csak karácsonykor mondanak igazat); ezzel segítik elő szakmai hitelességünk megerősödését. Itt is érdemes a két legfontosabb skillt előre venni, mert a profilon első blikkre (at first glance) csak kettő darab látszik.

Létezik ennél bonyolultabb ajánlási rendszer is (recommendation), ahol szöveges visszajelzést lehet írni a munkatársaknak, ügyfeleknek, együttműködő partnereknek. Érdemes ezekből is begyűjteni párat, hogy a profilod még meggyőzőbb legyen a keresgélők számára.
Kétségbeestél, hogy ez így túl sok feladat már megint? Bontsd le! A profilodat simán rendbe tudod tenni egy hét alatt, ha minden nap foglalkozol vele 15 percet. Ennyi bele fog férni, főleg, ha be is vezeted a naptáradba azt a negyed órát (és aztán nem hagyod magad elcsábítani). Pár nap múlva már lesz is egy remek LinkedIn oldalad, és ha jól végezted a dolgodat, hamarosan érkeznek majd a megkeresések is. Ha már ilyen remekül összedobtad ezt a kis projektet, hát most már ne hagyd elhervadni! Posztolj rendszeresen, hogy látszódjon, mivel foglalkozol éppen, és rád találjanak azok, akiket szeretnél, hogy rád találjanak. Talán még ez a mondat is elhangzik majd tőlük: „to me you are perfect”! Az munkaügyben csupa jót jelent!

Ez is jó videó még a témában, több olyan aprósággal, amiről itt helyszűke miatt nem esett szó, ebben a videóban csak a leglényegesebb LinkedIn feature-ökkel foglalkoznak, tehát ha nem akarsz sokat cizellálni az oldaladon, ami ebben benne van, az is elég. Ebben a videóban pedig azt magyarázzák el, hogy mit keresnek a recruiterek, mire vannak ők kihegyezve.
Végül pedig, engedjetek meg a cikk témájához egyáltalán nem kapcsolódó triviát nekem – kevesebb, mint 85 nap van hátra eddig:
