Két éve írom az EnglishHUB blogot, és visszapörgetvén a posztokat, azzal a gyalázatos helyzettel kellett szembesülnöm, hogy anglománia ide, brit szív oda[1], bizony még nem írtam nektek az angol teázási szokásokról. Ezen az állapoton pedig azonnal változtatni kell, nem is feltétlenül azért, mert a Londonban töltött éveimet átszőtte a teázás (it didn’t really), hanem mert idén az ünnepek közeledtével tanulóink számára egy kis teás csomaggal kedveskedünk. Angel Judit az elkövetkezendő napokban mindenkihez odaér, szóval, kapd elő a kedvenc bögréd (Life is good – áll az enyémen+bicikli+virágok; irtó cuki!), kapcsold be a vízforralót (put the kettle on), helyezz bele egy gondosan megválasztott teafiltert, és merülj el ebben az olvasmányban, míg a csodás illatok gomolyognak elő, és pár perc téli harmóniát lopnak a zakatoló mindennapjaidba!

Gyors történeti áttekintés

A tea az 1600-as években érkezett először Angliába. Ha nem rémlik II. Károly király[2] fordulatokkal teli élete a történelem órákról, itt gyorsan utána tudsz olvasni magyarul is a sztorinak, melyből most számunkra egyetlen mozzanat lesz érdekes: 1662-es házasságkötése a portugáliai infánsnővel, Bragança Katalinnal. A házassági szerződés értelmében Katalin hozománya (dowry) többek között tartalmazta Bombay hét szigetét, egy észak-afrikai várost, kereskedelmi kiváltságokat bizonyos távoli régiókkal, és egy rakat pénzt. Ennél is fontosabb azonban, hogy Portsmouth-ba érkezvén, a csomagjai között több láda „Transporte de Ervas Aromaticas”-t pakoltak le a rakodók a hajóról. A portugál felirat fordítása: aromás fűszernövények szállítása; az angolok pedig nem átallották ezt túl hosszúnak találni és szépen összeolvasni a kezdőbetűket: TEA. De ez csak egy elmélet a szó eredetére, egyes források szerint erősen megkérdőjelezhető (questionable).

Katalin teázott. Folyton. Azelőtt Angliában a teát leginkább gyógyászati célokból készítették és fogyasztották, az új királyi családtag megjelenésével azonban új szokások honosodtak meg a szigeteken. Az udvarhölgyek (lady-in-waiting) azonnal utánozni kezdték csodált ikonjuk viselkedését, aki nem csak a forró ital hörpintgetését hozta magával hazájából, hanem egy egész kis rituálét, és neki köszönhető a porcelán teáscsészék elterjedése is.

Eleinte magas vámok terhelték a tea importját, így csak a felsőbb társadalmi körök számára volt elérhető a távol-keleti különlegesség. A 18. században viszont már egyre népszerűbbé vált a teafogyasztás. A kevésbé tehetősek illegálisan próbáltak teát szerezni; virágzott a feketekereskedelem (black market, black trade). Az ország vezetése belátta, hogy ésszerűbb csökkenteni a vámokat, így aztán a feketekereskedelem visszaszorult, és végre mindenki hozzájuthatott az aromás teafüvekhez.

Az 1830-as évekig a tea Kínából érkezett a Brit-szigetekre. Ekkor viszont a brit gyarmatosítók megalapították az első teatársaságokat az észak-kelet-indiai területeken: megjelentek a Dajeeling és Ceylon teák, népszerűségük pedig egyre csak nőtt.

A délután (általában 4-5 óra tájékán) tartandó teázás társasági szokása csak az 1800-as évek második felében vált általánossá. Az ötlettel Anna, Bedford hercegnéje (1783-1857), Viktória királynő udvarhölgye állt elő, mert délutánonként rendszeresen megéhezett. A vacsorát otthonában csak este 8 körül szolgálták fel, így egyszerűen számára túl hosszú volt az evés nélkül töltött időintervallum. (Megértem!) Először csak kenyeret, vajat, esetleg egy kis süteményt hozatott a szobájába délutáni teája mellé. Viszonylag hamar jött az ötlet, hogy társaságban töltse el ezt a naponta ismétlődő, kellemes epizódot, így elkezdett vendégeket hívni ezekre az alkalmakra, a helyszín pedig a szalon (drawing room) lett.

Mellékszál: Alig száz évvel korábban a Sandwich grófja nemesi címet viselő John Montagu rászokott arra, hogy hosszúra nyúló kártyapartik közepette éhségét két szelet kenyér közé tett sült hússal csillapítsa, így ugyanis nem lett zsíros a kártya, miközben evett[3]. Ez az újítás is gyorsan terjedt (és el is jutott a teázóasztalokra), megtartván az ötletgazda nevét – ezek lettek a szendvicsek[4].

Mindenesetre, az 1880-as évekre a délutáni tea már komoly társasági eseménnyé nőtte ki magát az előkelőbb körökben. A hölgyek kiöltöztek, külön kesztyűt húztak, kalapot tűztek, ezzel tisztelték meg vendéglátójukat, aki bőséges uzsonnát biztosított. Az ilyen alkalmakra készült ruhák kevésbé voltak „szigorúak”, hiszen „benti” használatra készültek, családi és baráti körben viselték őket, nem pedig nagy nyilvános eseményeken. A puhább anyagok, kevésbé szoros fűzők egy minden értelemben lazább létezést biztosítottak a nők számára, akik ilyenkor felszabadultan cseveghettek: ötletek, vélemények, pletykák keringtek; egy szabadabb élet lehetősége bontakozott ki végre! Az élményt exkluzív kiegészítők tették még különlegesebbé: csodás porcelán készletek, díszes teáskannák (decorative teapots), ezüst szamovárok (silver tea urns), mahagóni teásdobozok (mahogany tea caddies), finom asztalterítők és textilszalvéták árasztották magukból az elegancia és előkelőség életérzését. Megjelentek a tea cosyk, ezek a különleges „sapkák”, amiket a teáskannákra húztak, hogy a még bennük lévő ital ne hűljön ki.  Egyesek számára még saját ízlésük szerint válogatott teakeveréket is biztosítottak.

A krónikák kevésbé emlékeznek meg a szerényebb háztartások szokásairól. Éppen az iparosodást elszenvedő munkásosztály tagjainak valószínűleg semennyi idejük nem volt egy meleg ital felett ücsörögve lubickolni saját új ötleteik záporában vagy éppen a semmittevésben. Ugyanakkor az egyik leírásban találtam egy érdekes mondatot, miszerint az ország vezetése arra buzdította a lakosságot, hogy reggeli italként ne a jól megszokott GINt fogyasszák, hanem inkább egy bögre teát[5]. (Lásd: English breakfast tea!) Úgy tűnik, a tea fogyasztása ezekben a körökben is napi szintűvé vált, de a különleges alkalom körítése hozzá csak ritka esetekben valósult meg.

Mi került az asztalra?

A tea mellett háromféle ételt kínáltak, melyeket meghatározott sorrendben kellett elfogyasztani. Ez a mai napig így van, és legtöbbször ilyen háromemeletes kínálótálcán érkezik az ennivaló[6]. Az alsó szinten vannak a szendvicsek. Mára ezek bármilyen sós ízvilágú falatnyi kis konyhaköltemények lehetnek (quiche, sós péksütemények, stb.), de a klasszikus teaszendvicsek a következők: uborkás, krémsajtos-lazacos, majonézes-tojásos salátával[7], koronázási csirkés[8] és sonkás-mustáros. Maga szendvics is picike, szépen gondosan elrendezve a tálcán. Illik két-három falatban elfogyasztani (ez elég könnyen abszolválható).

A középső emelet a scone [9]-ok világa. A scone-t legtöbb helyen pogácsának fordítják, de a mi magyar fejünkben a pogácsa sós, a scone pedig inkább édes, még ha nem is nagyon. Sütőporral vagy kovásszal készítik, az alakja tényleg olyan, mint egy pogácsa (mondjuk, én a fánkhoz hasonlítanám), és még melegen kerül az asztalra – sokszor szép konyharuhába csomagolva, hogy ki ne hűljön, mire sor kerülne rá. Tradícionálisan eperlekvárral és clotted creammel[10] szolgálják fel, és ugyanilyen tradícionálisan senki nem tudja eldönteni, hogy úgy kell, ahogyan azt a cornwalliak állítják (jam first!), vagy úgy, ahogy a devoniak (cream first!)[11]. Mindenesetre, egyszer láttam valakit a lekvárt tenni alulra – hát, számomra furi volt, de nem emiatt nem randiztunk többet.

A felső tálca a kedvencem: a SÜTIK! A viktoriánus korban mandulás, szilvás, mazsolás, és más piskóta alapú édességeket szolgáltak fel. Később elterjedt a Victoria sponge cake. A mai sütemény kínálatnak semmi sem szab már határt: mini muffinok, ekler fánkocskák, zselék, browniek, macaronok színesítik a kínálatot – háromfalatnyi mennyei desszertkreálmányok sorakoznak és várják sorsukat.

Persze ne feledkezzünk meg a fő komponensről: a teáról. Legelterjedtebbek az Earl Grey, a Darjeeling, az Assam és az English breakfast. Az elsőről azt mondják, hogy a citrom illik hozzá – ehhez képest körülöttem Londonban mindenki tejjel itta az Earl Grey-t. Ja, és soha nem délután 4-kor, ünnepélyesen nekikészülvén, hanem csak úgy, a nap bármely szakaszában volt a kezükben egy cuppa. Fontos még, hogy a tejes teába nem keverünk citromot, mert ez a két komponens összeveszik és oda a finom ital! Cukrozni viszont szabad, ha valaki úgy szereti.

Talán már meséltem, hogy egy időben a munkám miatt minden reggel másik iskolában kellett megjelennem pedagógus-asszisztensként. Köszöntöttek, elmondták, hogy merre van a vészkijárat tűz esetére és megkérdezték, hogy kérek-e egy csésze teát. Amikor visszautasítottam, néha visszakérdeztek, hogy „Oh, you already had one, right?”. Naná! (Nem.)

De hogy kerül bele a tej?

A kérdés jogos. Aki nem ebben szocializálódott, az sokszor idegenkedik ettől a szokástól. Ugyanakkor a tej tagadhatatlanul hozzáad az ízélményhez – vagyis egyesek épp amiatt öntik a teájukba, hogy az erősebb, karakteresebb ízjegyeket lágyítsák vele. Eredetileg azonban egész más funkciója volt a teáscsésze aljába elsőnek beöntött pár kortynyi tejnek: a délutáni teázások korai szakaszában használt porceláncsészék bevonata még igen sérülékeny volt – ha hirtelen érte a csészét a forró víz, olykor megrepedt a máz (glaze, glazing). Ma már ez a probléma nem áll fenn, egyéni ízlés kérdése, hogy a csészébe előbb tejet vagy teát öntünk. Viszont, mielőtt élesben részt vennél egy ilyen eseményen, érdemes előtte kikísérletezni, hogy milyen arányban szereted. Íme a variációk:

Saját londoni élményeimből ez a nagyon klasszikus délutáni teázás kimaradt, de a hagyomány attól még él és virul, és az egyszeri turistának sem kell lemondania az élményről. Londonban és más nagyvárosokban több híres szálloda kínál délutáni teázási lehetőséget, és országszerte számos, történelmi múltra visszatekintő teaház (tea rooms) várja a vendégeket. És ha a britek többsége ma már nem is ül le minden délután a barátaival teázni egyet, egy valami egészen biztos: a tea nemzeti itallá vált az Egyesült Királyságban. A lakosság 84%-a napi szinten fogyaszt teát, egyes becslések szerint minden nap százmillió csésze tea fogy el az országban, és ennek körülbelül a 98%-át tejjel isszák. Káprázatos számok! Ha látogatóid érkeznek a Brit-szigetekről, mindenképp legyen otthon teafilter… és egy kis tej[12]!

Ha megtetszett a teázás és befizeted magad egy igazi angol délutáni teaélményre, ebből a videóból nem csak plusz történeti érdekességeket tudhatsz meg, de a pontos etikettet is elsajátíthatod. Gyönyörű kiejtés, bámulatos enteriőr, csodás videó!

Ha már úgy érzed, eleget informálódtál a történelmi háttérről, ez a háromperces szösszenet kizárólag a teaasztalnál betartandó protokollra fókuszál. Etikett gyorstalpaló.

Ha még nem unod a témát, és megnéznél még egy videót, akkor ajánlom ezt a rövidfilmet, bár itt egyes illemszabályokat az előző két videónak ellentmondva mutatnak be.

Ha nyitott vagy rendszeres teás tartalmakra, akkor hadd hívjam fel a figyelmedet (to draw your attention to) a The Great British Tea Party Facebook vagy Insta oldalára.

 

Forrásaink voltak:

 

*Külön köszönet illeti Bukovszky Zoltán Ákost, a brit királyi család szakértőjét, a nemesi rangokkal kapcsolatos kifejezések tisztázásáért.

 

 

[1] Mármint, ezekből mindkettő az enyém…

[2] Skócia királya 1649-1651 között, majd Anglia, Írország és Skócia királya 1660-1685 között.

[3] És a szerencsejátékot sem kellett felfüggeszteni az evés kedvéért.

[4] Egyes források szerint persze ez is csak kitaláció.

[5] Hát, engem nem kellett volna sokat győzködniük!

[6] Kivéve, ha hatalmas tömegrendezvény a teaparti; olyankor a praktikum felülírja a hagyományokat.

[7] Legtöbbször apró levelű vízitorma van benne, vagy más hasonló zöldség.

[8] Ez egy currys ízvilágot idéző csirkemell tulajdonképpen.

[9] A linket azért tettem be, hogy figyelj a kiejtésre! Az o rövidebb, mint azt az ember a szó írott alakjából feltételezné.

[10] Egy magyar nyelvű cikkben ez habbá vert natúr tejszínként szerepel. Nem tudom, hogy verik-e, habosnak meg végképp nem rémlik nekem, de ez nem jelent semmit, régen találkoztam vele személyesen. Egy 55%-os zsírtartalmú sűrű tejszínről van szó, az állaga közelít a vaj állagához.

[11] Természetesen, ha azokban a régiókban jutna eszünkbe betérni egy Tea Roomba, ott tiszteljük meg a helybélieket azzal, hogy az ő hagyományaikat követjük. Lássuk be: azért olyan nagy baj nem történhet!

[12] És igen, akár növényi tejet is öntenek a teájukba.