Az idegen nyelvet tanulók tömegei számára nem a nyelvtan a legnagyobb mumus. Hanem az a pillanat, amikor a szorgalmasan elsajátított tudást használni kell: meg kell szólalni egy igazi, éles szituációban. Van, aki csak kicsit fél, van, aki retteg (to dread), mindenesetre, a gát az gát, és le kell győzni, ha azt szeretnénk, hogy bebizonyosodjék: nem hiába tanultunk eddig oly szorgalmasan. Hogy miért ilyen nehéz megszólalni? Ahány ember, annyi magyarázat. Az okok fejtegetése helyett mi most inkább néhány gyakorlati tippet szedtünk össze, melyek felhasználásával a te is legyőzheted a szorongásodat (anxiety). És tudd: pusztán a tudat, hogy energiát fektettél bele – már ennyi is elég lehet ahhoz, hogy kimozdulj a félelem barlangjából.

Egy lélektani vonatkozást mindenképpen meg kell említeni: a káros perfekcionizmust. A tökéletességre törekvés jó dolog, de csak addig, amíg nem akadályozza a dolgok kiteljesedését. Nyilván, irtó szuper lenne az, ha minden, a szádon kiejtett angol mondat hibátlan lenne, de gondolj csak bele: magyarul sem beszélsz tökéletesen! Lehet, hogy nem téveszted össze a -ba/-be ragot a -ban/-bennel, és helyesen használod az a/az névelőket is (amerre én élek, ott amúgy nagyon kevesen!), de őzöl, ha nem jut eszedbe valami, szavakat tévesztesz néha, ha nagyon belelendülsz a beszédbe, aztán mégis mindenki érti, hogy mit akartál mondani. Ha meg nem, hát visszakérdeznek. A nyelvtanulás egy hosszadalmas folyamat, melynek során a hibák ejtése elkerülhetetlen. Ezt el kell fogadni. A hibákból viszont rengeteget lehet tanulni. Egyszer Spanyolországban kikértem egy kólát spanyolul rossz névelővel. Mindenki röhögött? Igen. Számít ez most, így húsz év távlatából? Mivel csak én emlékszem rá, biztonsággal kijelenthetjük (it is safe to say), hogy nem.

Tartsd szem előtt, hogy a fő cél maga a közlés és a megértés. Nekem most van egy alig kétéves gyerekem, és mindent, de mindent megértet, pedig a szókincse jelenleg HÉT szóból áll (ennek megfelelően, a nyelvtanja is nulla). Tény, hogy viszonylag ritkán kezd el függő beszédben üzleti trendeket magyarázni, de gondolj bele, az ember bizonyos helyzetekben (in certain situations) kézzel-lábbal is megérteti magát. Ehhez képest, ha már A1 vagy akár A2 szinten tudsz angolul, máris sokkal nagyobb esélyekkel vághatsz neki a kommunikációnak. Fókuszálj arra, amit tudsz, ne arra, amit nem tudsz! A többit majd elmutogatod (to mime), de még az is kiderülhet, hogy a szó, amihez annyira ragaszkodnál, nem is szükséges.

A mai cikkhez az egyik kedvenc angoltanáromat, Lucyt hívtam segítségül. Lucy maga is idegennyelv-tanuló (spanyolul például magas szinten beszél), így kijelenthetjük: a nyelvtanulásnak nagyjából minden aspektusával találkozott már tanárként, diákként egyaránt. Több videót is készített arról, hogy hogyan váljon az ember magabiztos idegennyelv-használóvá (a confident foreign language speaker), ezeket mind be is linkelem majd lejjebb. A hibákkal kapcsolatban ugyanaz az álláspontja, mint nekünk: hibázz bátran, nevess rajta, kijavítjuk, tanulj belőle, lépj tovább. De ezen kívül rengeteg más ötlete van még.

Lucy egyik legfontosabb tippje az, hogy lehetőleg a nyelvtanulás során már a folyamat elejétől figyelj a kiejtésed fejlesztésére. Azt mondja, éles helyzetben is sokkal inkább érdemes a kiejtés pontosságára figyelni, mint a nyelvtani helyességre. Hiába van tökéletesen a fejedben a passzív szerkezet használata, ha a beszélgetőpartnerek nem értik a szavakat, amiket mondasz. A pocsék kiejtés megöli a kommunikációt, telefonon pedig hatványozódik ez a jelenség. Ráadásul a rossz nyelvtant sokszor könnyebb kijavítani, mint egy sokéve berögzült rossz kiejtést.

Hogyan gyúrjunk rá a kiejtésre? Lucy ebben a videóban konkrétan azt javasolja, hogy tanulmányozd, nos, a szádat. Meg minden egyes részecskédet, ami a beszéd során szerepet kap: az arc és a nyak izmait, a fogak, a nyelv helyzetét[1]. Nézd meg magadat jól a tükörben, miközben a tanult nyelv egyes mondatait ismételgeted, a bonyolultabb hangoknál tudatosítsd magadban az izommozgásokat. És ha azt hallod, hogy nem jó, jöhet a következő lépés: egy anyanyelvi beszélő ugyanilyen tüzetes megvizsgálása. Ehhez önkéntest nagyon ritkán fogunk találni, keressünk inkább a neten valakit, akinek a beszédéhez szeretnénk, hogy a mi beszédünk hasonlítson. Nyilván az a legjobb, ha egy színészt választasz[2], vagy műsorvezetőt, de humoristák, TED-előadók is lehetnek a példaképeid, sőt, akár a királyi család tagjai is! Aztán füleljünk, figyeljünk! Hova teszik a hangsúlyt a mondatban, egy-egy szóban, milyen a beszédjük lendülete, ritmusa, dallama. Aki pedig igazán komolyan gondolja az önfejlesztést, az még egy lépéssel tovább mehet (to go one step further): szerezze meg a beszélő által mondott szöveg átiratát, és miután alaposan megfigyelte a példaképet, mondja el a tükör előtt ő maga is ugyanazt a szöveget. Fel is lehet venni videóra, így aztán önmagunkat visszanézvén össze tudjuk hasonlítani a szájmozgásokat az eredeti előadóéval. Időigényes? Persze. Hatékony? De még mennyire!

Egy másik kiejtés-felturbózó technika az, ha az elsajátítandó célnyelven olvasol szöveget úgy, hogy közben ugyanazt a szöveget hallgatod is. Miért jó ez? Az angolban ugye mindent máshogy írnak, mint ahogy kiejtenek, és ennek a gyakorlatnak a segítségével a fejedben olvasáskor azonnal a helyes kiejtés fog megjelenni – szerencsés esetben pedig rögzülni is. A dolog visszafelé is hat: amikor élőszóban meghallunk egy szót vagy kifejezést, megjelenik a szemünk előtt a helyesen leírott alak, és ez jól jöhet, ha mondjuk egy esetleges félreértést kell tisztázni (throne or thorne? vine or wine or whine? printer or sprinter?). Rengeteg hangoskönyvet lehet találni a neten ingyen is, de ha van audiobook előfizetésed, még könnyebb a dolgod. Ha egy könyv túl nagy falatnak tűnik elsőre, kísérletezz versekkel vagy akár dalokkal. Én meglepő mennyiségű szókincset szedtem fel anno karácsonyi dalok (Christmas carols) tanulásával.

Lucy szerint semmi sem gyorsítja fel úgy a beszédet, mint a gyorsolvasás gyakorlatok (speedreading practices). Olvass el egy szöveget angolul hangosan. Aztán újra, csak kicsit gyorsabban. És megint, és megint (again and again). Te is észreveszed majd, hogy egyre gördülékenyebben megy. Én ide bekapcsolnám még a memoriterek – sokak által gyűlölt – mantrázását is. A fix szöveggel betanult mondatok úgy, egy az egyben ritkán fognak kelleni (bár nekem volt olyan spanyol memoriterem, aminek az első mondata az volt, hogy „figyu, Nacho, van egy hamutálad?”. Ez akár hasznos is lehetett volna így, ahogy van, ha dohányoztam volna rendesen valaha az életben); de az általuk begyakorolt szófordulatok, nyelvtani szerkezetek sokkal könnyebben jönnek majd a nyelvünkre, ha a memoriterekkel béleltük ki az agyunkat.

Ide kapcsolódik Lucy következő javaslata is – a tőled minden valószínűség szerint többször elhangzó történetekből egyszerűen készülj fel előre. Nem kell szó szerint bemagolni az egészet, de a kulcsfontosságú mondatok igenis legyenek meg a fejedben bármikor előrántható elemekként (to have them up your sleeve – mint valami bűvésztrükkben!). Hiszen egy üzleti prezentációra se mész be anélkül, hogy felkészültél volna, akkor az esti vacsorára is rágyúrhatsz picit, kötetlenebb témákból is akár: gondold át előre, mi az, amit szívesen elmesélsz a gyerekeidről, a hobbidról, a legutóbbi nyaralásodról, és tanulj meg pár releváns kifejezést ezekhez a témákhoz is.

Lucynak van egy olyan ötlete is, hogy gondolkozz angolul. Könnyű ezt mondani, a kivitelezéshez viszont szükség lesz némi önfegyelemre – ez ugyanis eleinte nehéz. Egy a titok: csak azért is csinálni kell. Számomra ezen a ponton logikusan kapcsolódik az olyan sorozatok nézése, amelyekben sok hétköznapi szituáció fordul elő (kávéházi, vagy munkahelyi beszélgetések, például), hiszen ezekből észrevétlenül (inadvertedly) ráragad az emberre pár könnyen hasznosítható alapmondat. Lucytől az is elhangzik, hogy a napi tennivalóinkat narráljuk magunkban angolul. Nagyobbik gyermekem például épp a present continuoust tanulja – na, ő épp narrálhatná magában reggeltől estig, hogy „I am having a shower, I am brushing my teeth, I am making my bed, I am saying bye to mom, I am going to school…”. De jó is lenne! (Mivel nem csinálja, így nekem kell majd gyakorló mondatokat írni neki délutánra.) Fontos, hogy miközben angolul gondolkodsz, egyrészt igyekezz minél több dolgot kifejezni anélkül, hogy a szótárhoz nyúlnál. Ugyanakkor ne szalaszd el a lehetőséget, hogy megtanulj közben egy-két (-három-négy; de inkább kevesebbet alaposan, mint többet semennyire!) új kifejezést.

Ez a kíváncsi attitűd amúgy is jól jön, ha nyelvet tanul az ember. A legjobb, ha anyanyelvi környezetben tudsz huzamosabb időt eltölteni, ahol aztán tényleg nincs más választásod, mint kommunikálni, de ez nem mindenki számára megoldható. Viszont aki keres, az talál! Angolok (vagy amerikaiak) mindenhol vannak, például a mi kis 1600 lelket számláló falunkban is – ki gondolta volna[3]? Nagyobb városokban vannak kifejezetten expatok számára nyitott szórakozóhelyek; fiatalabb koromban rengeteget jártam egy ír pubba Budapesten[4]. Ezeken a helyeken tuti belebotlasz a native-ekbe, és már mehet is a gyakorlás. Még jobb, ha különböző kiejtésű emberekkel tudsz találkozni, hogy a füled jobban ráálljon a nyelv különféle variációira. Nem mellesleg, az EnglishHUB is rendszeresen szervez személyes meetupokat, ahol kötetlenül gyakorolhatod az angol nyelvű kommunikációt. Ha ide sem tudsz eljutni, online is kereshetsz magadnak valakit, akivel társalogtok, de az is működhet, ha egy jóbarátoddal (aki remélhetőleg hasonló szinten van angolból, mint te) tartotok magatoknak English session-öket. A régóta fennálló bizalmi viszony miatt hamarabb feloldódtok mindketten és könnyebben nevettek majd az elkövetett hibákon is.

Kedvenc tippem: Fake it, till you make it! Vagyis (egészen nyers fordításban), csinálj úgy, mintha már meglenne, amíg meg nem lesz[5]! Nincs kellő önbizalmad? Hát játszd el, hogy van! Mielőtt belépsz egy szituációba (üzleti tárgyalás, prezentáció, a konferencia étterméhez közeledvén, az állásinterjú előtt), képzeld el, hogy hogyan jelenne meg valaki, aki teljesen magabiztosan lép fel angolul (is). Ha megfogadtad a korábbi tanácsainkat, akkor már van egy kiválasztott példaképed, de az is jó, ha önmagadat tudod vizualizálni, ahogy nyugodtan, könnyedén és folyékonyan beszélsz, beszélgetsz az adott helyzetben. Vegyél pár mély levegőt, lazítsd el a vállad, és hidd el magadról, hogy már tudsz olyan profizmussal mozogni az adott szituációban, amilyenről mindig is álmodtál. Előbb-utóbb meglesz az, csak gyakorolj (keep practising)!

Végül hadd meséljek el egy rövid történetet, amiben én voltam az, aki nem mert megszólalni. A nyelv történetesen a spanyol. Sok-sok évvel ezelőtt Sevillába sodort a szél, öt hétre a lehető legkellemesebb konstrukcióban: minimális mennyiségű munka, sok pénz, az idő nagy részében pedig azt csinálhattam, amit akartam. Irtózatosan élveztem ezt a fajta szabadságot, vagyis csak élveztem volna, de az első napokban egy furcsa dolgot vettem észre magamon: hiába vágytam az interakciót a spanyolokkal, valahogy mégis inkább úgy tűnt, kerülöm őket. Mi a fene? Magamba néztem egyik reggel a jógaszőnyegen, és rájöttem, mi a probléma. Én tudtam magamról, hogy felső fokon beszélek spanyolul. Tudtam magamról, hogy töviről hegyire kiolvastam a spanyol nyelvű irodalmat az egyetemen, tudtam magamról, hogy megírtam két szakdolgozatot ezen a nyelven (az egyik kifejezetten jól sikerült egy uruguayi író kisregényeiből), és azt is tudtam magamról, hogy az egyetem után több spanyol kurzuson is tanítottam (bár nem hosszan). Tehát ÉN azt vártam magamtól, hogy úgy beszéljek, mint aki a felsoroltakat már letette az asztalra. Miközben vöröses szőke hajam egyértelműen elárult mindenhol az Ibériai-félszigeten: KÜLFÖLDI! Tehát nekem semmi más dolgom nincs, csak elkezdeni beszélni. És ha bénázok, akkor bénázok. Nem a volt tanáraim járnak-kelnek Sevilla utcáin, senki sem fog rámpirítani, ha nem használom helyesen a feltételes módot. Random spanyol emberek vannak itt, meg fogjuk érteni egymást. És így is lett. Hamar belejöttem, csak el kellett kezdeni.

Ez a sztori jól illusztrálja, hogy bármilyen szintű nyelvtudással is rád törhet a „nem vagyok elég jó” érzése. De gondolj csak bele, épp egy idegen nyelven készülsz megszólalni. Legutóbbi cikkünkben írtuk meg, hogy ez a superpower a magyar lakosság fele számára nem létezik, és ha az Egyesült Királyságba látogatsz, nos, ott még annyira sem elterjedt jelenség. Jó vagy! Gyakorolj, és haladj az úton! Menni fog! Fake it, till you make it!

Ha kedvet kaptál, és szívesen ráncba szednéd kicsit az angolodat, Lucy készített egy Shadowing Challenge-t, ami pont a napokban fut és itt érhető el.

Lucy ebben a videóban saját ötletei mellett a tanulói tippjeit is összegyűjtötte. Igen, benne van az is, hogy igyál egy pohárka bort. Ha a szituáció engedi.

C szinten beszélő tanulóinknak pedig ezt a videót ajánlom, amiben Lucy egy voice coach-csal beszél arról, hogyan legyen az ember határozott és magabiztos egy prezentáción, egy állásinterjún, egy randin, egy nagy bulin, vagy egy telefonbeszélgetés alkalmával. Én már be is követtem Caroline-t, még jól jöhet ez a tudás!

[1] Ha úgy tetszik, a hangképző szerveidet. Bár messze nem soroltam itt fel mindet, no meg, nem is látszik mindegyik.

[2] Személyes kedvenceim Emilia Clarke, Lydia Leonard, Phoebe Waller-Bridge és Olivia Colman. Elkezdtem hozzájuk linkeket keresni, de a cikk is gyorsabban elkészül, ha az első kettő színésznőt megnézitek a Last Christmas, a második kettőt pedig a Fleabag című produkciókban. (A Last Christmas már úgyis épp időszerű!!!)

[3] És mekkora mázli kellett ahhoz, hogy találkozzunk, hiszen home office-ban dolgozik, nem is tanít… de ez egy másik cikk témája.

[4] For the wrong reasons, nem ott fejlődött a nyelvtudásom.

[5] Tettesd, amíg el nem éred! Játszd el, amíg valóra válik!