Idén száz éves a Micimackó első kiadása – futott át előttem a szalagcím, és bár a cikket tovább görgettem, az információt elraktároztam, mint tökéletes, ünnepekre készülődős, brit kultúrával foglalkozós blogcikk-témát. Ki ne akarna gyermekkori kedvencünk (childhood favourite), Micimackóról és barátairól olvasgatni a lassan felsejlő karácsonyi fények alatt? Aztán ahogy írni kezdtem, kiderült, hogy ez a centenárium nem is olyan egyszerű, mint ahogy én azt hittem, de most akkor már nincs menekvés (there is no way out): még az ünnepek előtt tisztázunk MINDENT eme kedves gyerekkönyv megjelenése kapcsán, és még azon is túl. Tarts velünk!
Kezdjük az íróval! Alan Alexandre Milne a London egyik észak-nyugati negyedében, Kilburnben született (1882. január 18.). Kétévesen megtanult olvasni, később az apja által vezetett magániskolába járt, ahol egyik tanára rövid ideig az az Herbert George Wells volt, aki a Világok Harca című klasszikus sci-fi regényt (science-fiction novel) írta. Tanulmányait a Westminster Schoolban folytatta, majd matematika szakon koptatta a padokat Cambridge-ben; 1903-ban diplomázott. Már az egyetemi évek alatt is sokat foglalkozott az írással: előbb egy diákmagazinnak dolgozott, majd rendszeresen publikálni kezdett a Punch[1] című szatirikus hetilapban, ahol szerkesztői feladatokat is kapott. Színdarabokat, regényeket, esszéket írt, mégis a gyerekeknek szóló könyveivel vált igazán híressé. 1913-ban feleségül vette Dorothy „Daphne” de Sélincourt-t (1890–1971). Az első világháború őt is elszólítja a családtól, majd 1920-ban megszületett egyetlen fia: Christopher Robin, akit Magyarországon Róbert Gidaként ismerünk.
Milne érdeklődése ekkor fordult a gyerekirodalom felé. Verseket kezdett írni, és kedves kis történeteket Christopher Robin és az ő játékmackója főszereplésével. 1924-ben jelent meg első gyerekverses-kötete: When We Were Very Young címmel (magyarul: Amikor még kicsik voltunk); az illusztrációkat már ehhez a könyvhöz is a magazinból megismert barátja, Ernest Howard Shepard készítette, és itt jelenik meg (to appear) először mackó, bár még nem Mici, csupán „Teddy Bear[2]”. 1925-ben adták ki első mesekönyvét az A Gallery of Children-t – az ebben elmesélt történetek később beleolvadtak a Micimackó könyvekbe.
Hopp! 1925! Az évforuló! De akkor minek is az évfordulója ez? Nos, az úgy esett, hogy abban az évben, pont december 24-én jelent meg (was published) először Micimackó egy rövid történetben a London Evening News című napilapban, „The Wrong Sort of Bees” címmel. Így kapcsolódik hát össze a Szenteste a Mackó-évfordulóval. További történetek születtek, és végül 1926 őszén került a boltokba a Winnie the Pooh. Így aztán nem is csoda, hogy a centenáriumi ünneplést a kiadói jogokat birtokló szerkesztőség 2025-ra és 2026-ra is kiterjesztette.
Szóval, volt egy mackó, melynek eredetije jelenleg a New York Public Library különleges kollekciójának egyik darabját képezi 1987 óta. Milne a mackó által tudott közel kerülni kisfia fantáziavilágához, és ez remek ihletforrásnak (source of inspiration) bizonyult. Én már a rajzokba is teljesen beleszerettem, gyerekként nagyon vágytam egy olyan ágytakaróra, ami tulajdonképpen a Százholdas Pagony (Hundred Acre Wood) térkép-verziója. Aztán az első oldalon, azonnal rabul ejtett a gyerekvilág játékos, de mégis sokszor irtózatosan komoly valósága. Micimackó „lejön” a lépcsőn, bemutatkozik, és akkor jön ez a dilemma, hogy „Hát nem fiú? Azt hittem fiú”, mondja a narrátor, és hozzáteszi, hogy ez esetben nem lehet Mici a neve, mire jön a mindent elsöprő érv: „Mert úgy hívják. Nem érted, hogy úgy hívják?”. Ki tud ezzel vitatkozni? Mackónk neve a magyar fordításban Karinthy Frigyes szellemességét dicséri, az eredeti névnek érdemes a nyomába eredni (to track it down) – meg is tesszük. Tehát, volt a medve, faforgáccsal tömve, üvegszemekkel, és egy brummogó apparátussal a belsejében, így, ha előre döntötték és vissza, még brummogott is. A nem túl romantikus rész az az, hogy igazából egy tömeggyártott medvéről van szó (bár száz évvel ezelőtt a tömeggyártás – mass production – még nyilván jóval kisebb volument jelentett, mint manapság), akit kisgazdája eredetileg az előkelő Edward névvel illetett. Edward egy állatkerti kirándulás után keresztelődött át, amikoris az ifjú Cristopher Robin élőben is láthatta Winniepeg-et, becézett formában Winnie-t. A feketemedve (ursus americanus) lány annyira megtetszett a kisfiúnak, hogy az Edward név a kukában landolt. A „the Pooh” addendum ennél sokkal véletlenszerűbb: a kicsi Cristopher Robin elnevezett egyszer egy hattyút Pooh[3]-nak. Így áll hát össze a Winnie the Pooh név.
A többi szereplő is jórészt Christopher Robin játékai közül került ki: Malacka (Piglet), Füles (Eeyeore), Kanga (Kanga), Zsebibaba (Roo; nem nehéz felfedezni a Kanga-Roo szóviccet), és Tigris (Tigger – direkt így írva!). Nyuszi (Rabbit) és Bagoly (Owl) viszont teljesen fiktív karakterek, őket a képzelet szülte. Szép lassan a sok történet összeállt egy könyvvé, és így adták ki a legelső Micimackó kötetet 1926 októberében. A történet helyszínét, a Százholdas Pagonyt a Dél-Kelet Angliában található Ashdown Forest ihlette. Az író ekkortájt már az említett erdő északi csücskénél élt egy farmon Hartfieldben, és rendszeresen járt sétálni az erdőbe a cseperedő Christopher Robinnal. Ashdown Forest azóta is nagy népszerűségnek örvend a turisták körében, hiszen ki ne akarná megcsodálni Füles Mélázó helyét (Eeyore’s Gloomy Place), az Elefántcsapdát (Az eredetiben Heffalump Trap, a rajzokon viszont a heffalumpok tisztára úgy néznek ki, mint az elefántok; talán itt volt elege a fordítónak…). vagy azt a hidat, ahol Micimackó Malacka barátjával feltalálta (to invent) a Micimackó-Vízipóló (eredeti nevén Poohsticks) játékot.
1927-ben újabb verses kötet következett, a Now We Are Six (Hatévesek lettünk), majd 1928-ban publikálták a The House at Pooh Corner (Micimackó kuckója) könyvet. Nekem olyan magyar kiadásom van, hogy szerencsére mindkét könyv benne van, így nagyon praktikusan olvasható és tárolható[4]. A könyvek hatalmas sikert arattak Európában és a tengerentúlon is, Milne öröme mégsem volt felhőtlen és fel is hagyott a gyerekirodalom írásával. Egyrészt nagyon megrémítette az a fajta hírnév, aminek a könyvek által kitette – akaratán kívül – saját fiát, a kis Christopher Robint. Másrészt a fő ihletforrás egyre idősebbé vált – mágikus világképe pedig valószínűleg ezzel párhuzamosan megérkezett a felnőttek világába. Harmadrészt Milne rengeteg más műfajban alkotott korábban, és szomjazta az azokban rejlő lehetőségek kiaknázását. A gyerekkönyvek publikálása idején is megjelent több színdarab tőle, de egy időben a kiadója kifejezetten ellenezte, hogy ne gyerekeknek szóló történeteket publikáljon.
A kis Christopher Robinnal kapcsolatos aggodalmak nem voltak teljesen alaptalanok. CR felcseperedvén, teljesen átértékelte (to reconsider, to reevaluate) a könyveket és apja munkáit: úgy érezte, szülei kihasználták. Teljesen megutálta a róla szóló történeteket, szüleitől pedig eltávolodott. Az árkot még mélyebbre ásta, hogy első unokatestvérével kötött házasságot, a frigyhez pedig egyik fél szülei sem járultak hozzá. CR történetét 2017-ben a Viszlát, Christopher Robin (Good Bye Christopher Robin) című filmben dolgozták fel.[5]
Alan Alexandre Milne 1956 januárjában halt meg, sussexi otthonában. Halála után a Micimackóval kapcsolatos kiadói jogokat (publishing rights) négyen örökölték: özvegye, a Royal Literary Fund, a Westminster School és a Garrick Club. Dorothy viszont eladta a jogait az amerikai rádiós- és tévés producernek, Stephen Slesingernek. Slesinger is elhunyt és felesége volt az, akitől a Walt Disney Productions vásárolta meg a jogokat, és így készült aztán az eredeti történeteken túl még rengeteg másik mese is. Olvastam egy cikket, aminek a szerzője egy VHS kazettán végignézett másfél órás rajzfilmről áradozott ugyanolyan áhítattal, mint ahogy én a saját olvasmányélményeimről tudok beszélni. Hogy is mondják? Nem jobb, nem rosszabb, csak más…
Micimackó azóta sem tudott kikopni a reflektorfényből. 1982-ben rövid időre a taoizmus felé fordult, Benjamin Hoff jóvoltából és megjelent a The Tao of Pooh című könyv (Micimackó és a Tao). A szerző célja az volt, hogy a nyugati ember számára feldolgozható formában tálalja a taoizmust, ehhez vette kölcsön (to borrow) a szereplőket és korábbi mondataikat. Majd 2005-ben adták ki a Pooh and the Philosophers (Micimackó és a filozófusok) című kötetet. Ebben a könyvben John Tyerman Williams magyaráz filozófiai elméleteket (philosophical theories) Milne jól bejáratott szereplőivel.
2009-ben jelent meg David Benedictus tollából a Return to the Hundred Acre Wood (Micimackó visszatér), mely könyvet én – töredelmesen bevallom – nem ismerem. És nincs vége a sornak, mert 2016-ban például II. Erzsébet királynő 90. születésnapja alkalmából jelent meg a Winnie the Pooh Meets the Queen (e-book változat: Winnie the Pooh and the Royal Birthday). A szemfülesebbek kiszúrták, hogy az évszám nemcsak a királynő 90. születésnapját fedi, adta magát az ötlet, hogy Micimackó felkerekedjen a barátaival és meglátogassa a kerek évszámot ünneplő uralkodónőt. Már csak azért is, mert 1926-ban Milne az akkor született Erzsébet hercegnőnek ajánlotta az egyik, éppen megjelenő kötetét. Ugyanebben az évben négy ismert kortárs (contemporary) gyerekirodalom-szerző publikálja a Winnie the Pooh: The Best Bear in All the World című mesekönyvet (magyarul is megjelent: Micimackó a legjobb mackó címmel). A négy szerző egy-egy mesét ír, a négy történet a négy évszakot fedi le. Ebben a könyvben találkozhatunk először a legújabb szereplővel: Penguinnel. Előkerült ugyanis egy régi kép Milne-ről és Christopher Robinról, amin apa és fia egy játékpingvinnel láthatóak.
Természetesen számos (animációs) film is készült, ezekről itt találtam egy (remélhetőleg) teljes listát.
Ha te is az abszolút rajongók táborába sorolod magad, figyelmedbe ajánlom a LIFE magazin által készített különkiadványt, amit itt tekinthetsz meg.
Természetesen a könyveket is kiadják újra, díszkötésben, ebben a videóban például a When We Were Very Youngot mutatják be röviden.
Ha most egészen lelazultál, és már csak arra vágysz, hogy további kellemes, karácsonyos tartalmakat olvasgass, ajánlom figyelmedbe ezt és ezt a korábbi cikkünket.
Ha viszont még előtted áll az office karácsony, és aggódva gondolsz az ilyenkor néha erőltetett csevegésekre, olvasd át pár jó tippért ezt, ezt vagy ezt a cikket.
Megjegyzés: a főkép az egyetlen ismert karácsonyi képeslap eredeti illusztrációja, amelyet E.H. Shepard készített A.A. Milne karaktereivel.
Forrás: https://flashbak.com/original-winnie-the-pooh-drawings-by-ernest-howard-shepard-457414/
[1] To punch – ütni, lyukasztani, átütni; a punch – ütés, bélyegző, puncs; the punchline – a csattanó, a poén
[2] Nemrég ajánlottuk az olvasás-szöveghallgatás technikát a beszédkészség fejlesztésére. Ebben a videóban megismerheted a verset és még ezt a technikát is kipróbálhatod! (És ne felejts el legalább egy ismeretlen szót kikeresni és megtanulni a szövegből – a vers kedves és gyerekeknek szól, de azért van benne pár nem mindennapi kifejezés!)
[3] Ez ott és akkor valószínűleg csak egy random ötlet volt, mint ahogy az én nagyobbik fiam is Bű-nek nevezte anno a macskát, és olyan szeretettel a hangjában tudta mondani, hogy Bűűűűű… De mielőtt azt hinnénk, hogy a „pooh” szónak semmi jelentése nincs, hát, de van, például „eh!” és „ugyan!” felkiáltásként fordítják, és nagyon nem összekeverendő a h nélkül írott poo szóval, ami – főleg gyerekekkel használt szókincsben – bizony a kaki.
[4] Most nézem, az angol kiadásom is olyan.
[5] 7.1-es IMDB értékelést kapott, a kritikusoktól pedig hideget-meleget, de szerintem én pusztán a forgatási helyszín miatt is meg fogom nézni valamikor a karácsonyi időszakban.