Nagy izgalommal készült az eheti cikk, hiszen még soha nem csináltunk ilyet: meginterjúvoltuk egyik tanárunkat, Losonci Anitát. Az apropót az adta, hogy ő már öt éve dolgozik Juditnak angoltanárként, azaz mindenki közül a legeslegrégebb óta. A jubileumot egy közös dunai hajókázással ünnepelték az érintettek, erről fotót is hoztunk nektek. Később Anna kikérdezte Anitát mindenféléről – így meg tudjuk mutatni nektek, honnan a profizmus, amit Anita képvisel, és arról is fellebben a fátyol, hogy mennyi minden más színesíti meg a napjait.
EHUB: Angoltanári végzettséged van, és bár a főiskola befejezése után nem tanítással kezdtél foglalkozni, most mégis a virtuális katedránkon állsz nap mint nap. Elmeséled ennek a történetét?
Anita: Igen, én ilyen abszolút pályaváltó vagyok. A középiskola után a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskolán az angol-matematika tanári szakot választottam. Itt kezdtem meg tanulmányaimat és nagyon élveztem, mert itt végre – a gimihez képest – kifejezetten olyan tárgyakat tanítottak, amiket már szerettem. Emlékszem, beültem a fősuliba az első nagy előadásra angol irodalom témában, és csak pislogtam – nem értettem szinte semmit. Teljesen más volt, mint amit a gimiben angoltanítás címszó alatt megszoktam, hiszen a mai napig is igaz, hogy nagyon sok helyen, általános és középiskolában, eléggé könyvszagú angolt tanítanak, kevés a beszéd, sok az elmélet és a nyelvtan. A főiskola nem ilyen volt, és bár keményen indult, de nagyon izgalmas volt.
EHUB: Világos. Mi történt ezután?
Anita: Lement ez a négy év és nem lettem se matematikus se nyelvész, hanem elmentem Budapestre állást keresi a versenyszférában. Egy nagyon kedves fejvadásznak köszönhetően rátaláltam egy vállalati flottakezelő cégre, ez volt a LeasePlan Hungary. Ott kezdtem recepciósként, és végül ott töltöttem több mint húsz évet, különböző pozíciókban. Nagyon-nagyon szerettem ott dolgozni és az üzleti angolt szuperül lehetett fejleszteni. Rengeteg nemzetközi ügyfelünk volt és nemzetközi üzleti utakra jártam. Egy alkalommal egy új termékfejlesztést kellett bemutatnom egy hatalmas céges rendezvényen angolul, a világ minden tájáról érkezett hallgatóság előtt. Ó, ez óriási cidri volt! Hatalmas élmény, aminek a végén az amerikai cégvezető személyesen is gratulált – emlékszem, ez nagy inspirációt adott!
EHUB: Akkor te könnyen tudsz ahhoz viszonyulni, amikor a diákok kétségbe esnek, hogy jaj beszélni kell mások előtt angolul.
Anita: Igen, és ez a recepción kezdődött. Először ott kellett szóban angolul beszélni az ügyfelekkel, kollégákkal, telefonon vagy élőben. Aztán eljutottam odáig, hogy teljes bérleti szerződést tudtam angolul átbeszélni az ügyfelekkel és személyre szabni, projektdoksikat, szabályzatokat átdolgozni.
EHUB: Honnan érkeztek ezek a külföldi ügyfelek és kollégák?
Anita: Jellemzően Európából. Maga a cég holland volt, így a külföldi üzleti utak is főleg erre a régióra koncentrálódtak.
EHUB: Milyen pozícióba kerültél a recepció után?
Anita: Nyolc hónappal később átkerültem az ügyfélszolgálatra klasszikus ügyfélszolgálati munkakörbe. Ott leginkább telefonon kellett angolul kommunikálni. Aztán volt egy rövidke kitérőm az Ericssonnál, ott kaptam lehetőséget account managerként dolgozni, ami azért volt érdekes, mert ott már a személyes ügyféllátogatás is bekerült a képbe. Hatalmas kihívás, a tágyalástechnika újdonsága, erős műszaki vonal és nem mellesleg: az első céges autó. De itt nem kellett az angolt annyira intenzíven használnom, és egy év múlva a LeasePlan kollégák, barátok kezdeményezésére visszakerültem hozzájuk, ahol ügyfélmenedzser lettem, először kisebb ügyfelekkel, aztán nagyobbakkal. Maga a cég terméke nemcsak a finanszírozásról szólt, hanem az autók kezelésével járó mindenféle szolgáltatásról is, szervizelés, biztosítások, üzemanyag, és a többi. Nagyon sokrétű volt és éppen emiatt évek múltán is sok kihívás volt benne. A karrieremben a következő lépés az volt, hogy kaptam magam mellé asszisztenciát, később pedig már egy egész csoportot vezettem. Ügyfélszolgálati csoportvezetőként dolgoztam a legtöbb ideig ennél a cégnél, de belekóstoltam a termékfejlesztésbe is. Nagyon hálás vagyok ezeknek az éveknek a LeasePlannél, mert rengeteget tanultam. Irtó jó csapat is jött össze, és ott ismerkedtem meg Judittal is, aki akkoriban értékesítőként dolgozott nálunk. Sokszor munka után is még összeröffentünk, olyan jó volt a hangulat. Kívánom minden pályakezdőnek, hogy hasonló első munkahelyi élményekben lehessen része.
EHUB: Aztán mégis eljött a pillanat, amikor kiléptél.
Anita: Igen. Sokat változott az évek alatt a cég, kicsi, családi hangulatú vállalatból piacvezetővé váltunk. A kezdeti baráti csapat is átalakult. Nagyobb létszám mellett már érthetően nehezebb megtartani a családias és baráti közösséget – de hozzáteszem, hogy ez a törekvés nem szűnt meg. Lényeg az, hogy húsz év után elértem azt a pontot, amikor már éreztem, hogy túlságosan rutinból csinálom a munkát, monotonná váltak részfeladatok, lényegében emiatt jött a döntés, hogy elfogadok egy új kínálkozó lehetőséget. Ekkor kerültem egy másik lízingcéghez.
EHUB: Akkor továbbra is flottakezeléssel foglalkoztál?
Anita: Részben, mert bővült a termékkör, és a feladatkör is, olyan területekkel, amikbe bele kellett rázódnom. Sok energiát beletettem ebbe az időszakba, bőven átlagon felüli időráfodítással. De végül csak nem találtam meg a helyem, és négy év után ismét lehetőségem nyílt a váltásra.
EHUB: Ekkor jött egy érdekes fordulat.
Anita: Igen, Business Analyst lettem egy magyar szoftverfejlesztő cégnél. Még a LeasePlan időszakból származó jó együttműködésnek köszönhetően. Így az asztal másik oldalát is kipróbálhattam: voltam már ügyfél és ügyfélszolgálatos, most én lettem a „beszállító”.
EHUB: És te kapva kaptál a lehetőségen?
Anita: Abszolút! Ekkor léptem ki a munkavállalók köréből és lettem vállalkozó. Valamint ismét intenzív, céges utazásokkal töltött évek jöttek, tehát az angol nyelvhasználat is visszatért az életembe. A feladat érdekessége számomra az volt, hogy hidat képezhettem az ügyfél igényei és a szoftverfejlesztő csapat között. Két eltérő látásmód és rálátás, aminek az összehangolása nem volt mindig egyszerű, de kifejezetten agyat is megmozgató, izgalmas feladat volt. Aztán ahogy teltek az évek, beláttam, hogy igazán hosszú távra nincs bennem elegendő elköteleződés a szoftverfejlesztés világa iránt.
EHUB: Itt jött egy újabb fordulat, felhívott Judit.
Anita: Igazából volt egy átmenet, amikor párhuzamosan végeztem a két tevékenységet. Viszont érdekes az, hogy maga az angol tanítás abszolút eszemben sem volt, mint lehetséges irány. Egészen addig, mint régi barátként Judittal össze nem találkoztam 2020-ban. Süti és üdítő mellett beszélgettünk, hogy ki mit csinál. És amikor szóba került, hogy nekem angoltanári végzettségem van, akkor azonnal megkérdezte, hogy nem lenne-e kedvem tanítani a nyelviskolájában, amit akkor még máshogy hívtak. Amivel elsőre meglepett, de azonnal tudtam, hogy érdemes megpróbálni. Judittal mindig is baráti kapcsolatban voltunk. Úgyhogy profin tartott is egy interjút, lecsekkolta az angolomat, utána pedig azt mondta: „jó lesz, mikor tudsz kezdeni?”.
EHUB: Amikor te elvégezted a főiskolát, eszedbe se jutott tanárként elhelyezkedni?
Anita: Nem, mert nem éreztem azt az elhivatottságot, amiről meggyőződésem volt, hogy szükséges ehhez a pályához, és ahhoz, hogy az ember gyerekekkel foglalkozzon.
EHUB: De aztán idővel csak megérkeztél és elkezdtél tanítani, ráadásul kiderült, hogy szereted is csinálni.
Anita: Igen. Egyrészt irtó jó érzés, hogy az ember a maga ura vállalkozóként. 25 évig irodában dolgoztam, ehhez képest most sokkal szabadabban élek. A saját időbeosztásomnak köszönhetően tudom úgy ütemezni a vállalásaimat, amibe a család és barátok is beleférnek. És az otthonról dolgozás is kellemesebb.
EHUB: Bizony, hiszen online tanítasz és ha jól tudom, azóta nem is Pesten laksz már.
Anita: Visszaköltöztem a szülővárosomba, amit még mindig nagyon szeretek. Itt még jobban tudom élvezni annak az előnyét, hogy nem kell reggel nyolctól ötig dolgoznom. Ha elfáradok, kimegyek a friss levegőre (ami tényleg friss, nincs szmog és nincs tömeg), kocogok egyet. Emellett sűrűbben láthatom a szüleimet is, valamint a gyerekkori legjobb barátnőmet, ami fontos számomra. Elég volt a zsúfolt zajos budapesti hétköznapokból.
EHUB: Úgy hallottam, hogy a tanítás mellett most szeretnél egy kicsit többet foglalkozni az alkotással. Mit alkotsz és mióta van meg ez a hobbid?
Anita: Na ez engem is meglepett, mert soha nem foglalkoztam hasonlóval. Tavaly kapcsolt be egy erős késztetés, inspiráció, hogy alkossak. Folyamatosan olyan dolgokat láttam meg, vonzotta a figyelmemet, amikről azt éreztem, hogy én is szívesen alkotnék hasonlót. Először epoxigyantával kezdtem dolgozni, abból csináltam művészi alkotásokat, dísztárgyakat. Most nagy divat például ebből az anyagból piramisokat csinálni kristályokkal, ásványokkal, de egyéb formákkal is kísérleteztem. Nagy kedvencem a lótusz forma, amibe teszek ásványokat és meg is festem. Ebből falra kiakasztható változatokat csinálok főleg. Aztán jött a festővászon, elkezdtem festeni is, kifejezetten mandalákat.
EHUB: Miért pont mandalákat?
Anita: A harmónia miatt. Nagyon sok minden hat ránk: a látvány, a hang, millió más dolog, és ezekkel a képekkel lehet növelni a harmónia érzetét is, ahogyan egy színes, szabályos összhangot adó mandalával is. Kiteszem a falra és jólesik ránézni. A 2000-res évek elején természetgyógyászatot is tanultam, kineziológus képesítést szereztem, talán ezeknek is köszönhető érdeklődésem a mandalák iránt. Aztán ez az út is viszi tovább az embert: végeztem reiki tanfolyamot, agykontrollt és talpmasszázst. És aki ezekkel elkezd foglalkozni, az előbb utóbb menthetetlenül belecsöppen a mandalák és a kristályok világába. Egyébként édesapám fiatalon sokat alkotott, festett, hegedült, fotózott és kerámiázott, édesanyám pedig a természetgyógyászattal ismerkedett. Tőlük is jött valószínűleg az inspiráció.
EHUB: Van más hobbid is?
Anita: Imádok vezetni! Sok különféle autót volt szerencsém kipróbálni az évek alatt, az autós szakmának köszönhetően. Következő terv pedig a nagymotor vásárlása, amihez a motoros jogsi jó ideje megvan már, most pedig már az időmbe is bele fog férni és a vidéki motorozható helyszín is adott.
EHUB: Kinézted már, hogy mi lesz az?
Anita: Még nincs konkrét döntés, de például a Honda Hornet kifejezetten szimpatikus jelölt.
EHUB: Autót is szeretsz vezetni, vagy csak motort?
Anita: Nagyon!
EHUB: Milyen autód van?
Anita: A cégautó letétele után nem vettem autót. Tudom, ez furcsán hangzik, ha egyszer szeretek vezetni. De mivel otthonról dolgozom és a munkám, illetve életvitelem nem igényel autózást, ezért egyelőre nem erre esett a fő prioritás. De bevallom, hogy hiányzik. Szóval bármikor sor kerülhet erre is. Jelenleg itt, ahol lakom, inkább szeretek gyalog közlekedni, hogy legyen kellő mozgás az ülőmunka mellett, illetve, ha van időm kimozdulni, akkor kocogni járok.
EHUB: Melyik cégautód volt a kedvenced?
Anita: Audi A3. Kellőképpen sportos, minden praktikusan kézre esik a sofőr számára, kényelmes és nagyon megbízható autó. A vezetési élmény és az úttartás is nagyon jó!
EHUB: Úgy tudom, értesz a zenéhez is.
Anita: Ezt így azért nem merném kijelenteni. Mondjuk úgy, hogy amatőr önképző módon ismerkedem a zeneszerzéssel. Az a vicces, hogy a zeneszerző szoftver kb. akkor lépett az életembe, amikor a szoftvercégnek dolgoztam. Többféle zeneszerző szoftver érhető el a piacon, nekem az Ableton-re esett a választásom. Maga a kijelző hasonlít egy komplexebb excel táblázatra – cellás szerkezetben lehet egymásra “építeni” hangsorokat, és így csaknem végtelen variációban dalokat összerakni. DJ-k és elektronikus zeneszerzők is használják ezt. Egyelőre autodidakta módon tanulgatom, de szeretnék megcsinálni egy alapszintű music production képzést, kifejezetten ehhez a szoftverhez. Megvan az első dalom, amit ezzel készítettem, és a képzés után meglátom, hogy milyen szinten tudok ezzel tovább haladni.
EHUB: De izgalmas!
Anita: Igen, már csak a rá fordítható időt kell megtalálnom.
EHUB: Hangszeren is játszol?
Anita: Nem. Bár voltak próbálkozásaim, például az elektromos gitárral.
EHUB: Azta! És akkor még az utazásaidról nem is beszéltünk. Pedig abba is nagy örömmel veted bele magad, például jártál Spanyolországban az El Caminón is.
Anita: Igen, a 2000-res évek elején jártam végig Az Utat, egy hónap alatt. Három hét fizetett szabadság és egy hét fizetés nélküli kellett hozzá. Hétszáz kilométer, tízkilós hátizsákkal. Amit ma már tudom, hogy elrontottam, az az, hogy nem edzettem rá előre, elbíztam magam, hogy “én úgyis mozgok eleget” – de nem. Az átlagos hétköznapokból belecsöppenni abba, hogy az ember minden nap legyalogol egy 25 és 35 kilométer közti távot, tíz kilóval a hátán, az nagyon megterhelő. Nincs idő arra, hogy a szervezet kipihenje magát; egy alkalommal aztán be kellett iktatni egy pihenőnapot, mert annyira fájt a talpam, hogy nem bírtam volna a napi távot túlerőltetés nélkül. Maga az El Camino nagyon nagy élmény volt! Gyönyörű helyek és nagyon kedves emberek. Betér az ember a templomokba, és akkor az ott ülő kilencven körüli bácsika elkezd veletek beszélgetni. A szállásokon volt, hogy barátokat szereztünk. Bikaviadalon is jártam, pattantam a korlátra fel, mert száguldoztak a bikák a tömeg felé: kalandos volt! A végén pedig van egy hagyomány, amikor az ember az út végén meglátja az óceánt, akkor elégeti az egyik ruhadarabját, és azzal együtt elégeti minden “terhét”, régi bánatát. Persze én is elégettem valamit, konkrétan a lestrapált farmernadrágomat. Jó kis szertartás!
EHUB: Beszélsz spanyolul? Vagy esetleg valamilyen másik nyelven?
Anita: Spanyolul és németül csak pár szót.
EHUB: Volt esetleg másik emlékezetes utazás az életedben?
Anita: Igen, több is. Egy nagyon felejthetetlen, amikor a LeasePlannél elnyertem egy észak-afrikai utazást. Repcsivel Marokkóba mentem, ahol egy nagyon szép, varázslatos stílusú szállodában szálltunk meg. Viszont ehhez képest nagy kontrasztot mutattak a szegény lakóházak. Elgondolkodtató volt a kontraszt a modern minőségi szálloda és a döngölt földpadlós mini házikók között. Innen aztán dzsippel folytattuk az utunkat a kősivatagon át a homoksivatagig, közben felváltva vezettünk. Nagyon nagy élmény volt! A homoksivatagban aztán vártak minket a beduinok zenével. Sátrat állítottak nekünk, ott töltöttünk egy éjszakát, volt tábortűz, és tevegeltem is!
EHUB: Miért szeretsz az EnglishHUBnak dolgozni?
Anita: Több dolog is van. Nagyon jó a csapat. Judit olyan embereket keres maga köré, akiket nem kell neki távirányítással vezérelnie. Ugyanakkor nem tűnik el, hanem bármikor elérhető, ha adódik valami megbeszélnivaló, akkor egyeztetünk. Kölcsönös az együttműködés. Az időm kapcsán pedig azt szeretem, hogy megvan a szabadság. Megbeszéljük, hogy mennyi órát vállalok, és akkor annyit lelkiismeretesen megcsinálok. Abban az értelemben is szabad vagyok, hogy én válogatom össze, hogy milyen anyagokat vigyek az órákra, hogy milyen forrásból dolgozom. Nem merev a rendszer, hanem irányok vannak, közös irányok és azokat követjük. Az is szuper, hogy rendszeresen összefutunk a csapattal. A közös karácsony is milyen jól sikerült! És ami talán a legfontosabb, hogy az ügyfelekkel nagyon jó kapcsolatot sikerül kiépíteni. Persze nem vagyunk egyformák és van, akivel kicsit formálisabb a kapcsolat, de többségükkel közvetlenebb, és mindkét esetben baráti hangulatú, vidám angol órákat tudunk tartani.
EHUB: Van kedvenc tanítványtípusod?
Anita: Abszolút: a lelkes tanítvány! Aki eleve motivált, és nem csak úgy ott van és eltölti azt a heti egy vagy két órát. Arra biztatom a tanítványaimat, hogy építsék be a mindennapjaikba az angolt, mintha külföldön élnének. Nézzenek akár csak rövid videókat is angolul, vagy ha ki kell menni az óra közepén, akkor angolul szóljanak, magyarázzák csak el, hogy megjött a futár a rendelt ebéddel. Kezdjenek el angolul gondolkodni, mert így fog elmélyülni a tudásuk.
EHUB: Vannak alapelveid a tanításban? Csak mert ez épp úgy hangzott: kezdj angolul gondolkozni, és ha például ki kell menned, akkor azt már angolul közöld!
Anita: Igen, ez az egyik, de ez a legnagyobb kihívás is egyben: megtanítani a tanulókat arra, hogy engedjék el a szó szerinti fordítást, mert az nem működik. Nem szavakat és szólistákat tanulunk, mert nem abból nem lehet olyan szépen felépíteni a mondandónkat, hanem kifejezéseket, rengeteg életszerű példát. A másik, hogy a tanítványok ne csak az órára hagyatkozzanak. Igaz, azt nem lehet elvárni az üzleti tanítványoktól, hogy túl sok házit csináljanak, de igyekszem olyan témákat találni, ami élvezetesebb számukra és azzal is gyakorolnak. Mondjuk, nézzenek meg egy rövid Youtube videót és utána beszélgetünk róla és a beszélgetés során igyekszünk olyan szókincset használni, ami a videóban is volt. Aktiválni kell a szókincsüket, minimális elmélet mellett beszédalapú órákat tartunk. Persze, átbeszéljük a nyelvtant, ha van kérdés, de a legtöbb esetben a nyelvtan is olyan, hogy inkább kontextusban tud a szépen a helyére kerülni. Van egy olyan elv is, hogy legyenek aktívan jelen az órán. Hogyha a tanítvány vállalja, hogy jön, akkor ott próbálja meg kizárni a munkát és figyeljen. Jó pár diák beleesik abba a csapdába, hogy látom, hogy ott ül, de mindenféle probléma foglalkoztatja és nem tud koncentrálni. Ha ez előfordul, olyankor próbálom egy sztorival vagy vidám szituval visszahozni őket a jelenbe.
EHUB: Szerinted szeretnek a tanítványaid?
Anita: Bízom benne. A legnagyobb kihívást a nagyobb és vegyes csoportok jelentik számomra, mert ahány ember, annyiféle módon kell közelíteni és nehéz több eltérő munkakörű és érdeklődésű ember figyelmét egyszerre fenntartani. Online pedig a kommunikáció sem úgy működik, mint élőben, a hang sem jut át azonnal. Aztán van, aki nagyon bátran beszél angolul, míg a társa kevésbé mer megszólalni, ilyenkor figyelnem kell arra, hogy senki se szoruljon háttérbe. A hozzáállás is különböző, mert van, aki extra feladatokat kér, ők általában jobban is haladnak, másnak pedig az angol órára szűkül a tanulási ideje (munkakörtől és feladatkörtől függően). Van, akinél még az alapokat kell megerősíteni, másnál meg már komoly szakmai témákba megyünk bele, például átnézünk egy élelmiszeripari szabályzatot, amire neki szüksége van a munkahelyén[1]. De ez utóbbi persze már nem egy csoporton belüli jelenség, hanem a motivációbeli eltérésekről szól.
EHUB: Kedvenc ételed?
Anita: Hát ezen nem gondolkodtam. Minden finom! Édesszájú vagyok, amit igyekszem tudatosan kordában tartani. Oh, klasszikus, a palacsinta! De ha nem édesség akkor levesek. Nagyon leveses vagyok, a gulyáslevestől kezdve a tojáslevesen át a lencselevesig minden jöhet, mindenféle spéci krémleves is. Nem vagyok vegetáriánus, bár aránylag kevés húst eszem, akkor is szárnyast. Viszont szeretem a különlegességeket, ezért, hogyha elutazok külföldre, akkor tesztelem a helyi ételeket.
EHUB: Van-e még valami, ami kimaradt?
Anita: Az állatok! Nagyon szeretem az állatokat. A kutyákat főleg, annyira okosak, majd’ megszólalnak! Csak azért nincs sajátom, mert tudom, hogy szeretek spontán jönni-menni, kötöttség nélkül élni. De a családon belüli kutyákra amikor lehetett, mindig örömmel vállaltam a felvigyázást. Jelenlegi kedvenc a nővérem agara.
[1]Két ennyire különböző tanulót soha nem teszünk össze egy csoportba az EnglishHUBnál!